Filmrendezők fotói (IV.) – Wim Wenders

A korábbi bejegyzésekben már beszéltünk néhány olyan rendezőről, akik szívesen töltötték idejüket fotózással, most pedig ezt a vonalat folytatva Wim Wenders fotóira szeretnék kitérni. Ha ismered a filmjeit, vagy legalább egyet-kettőt láttál közülük, a fotói sem fognak különösebb meglepetést okozni. Ahogy az eddig említett rendezőknél, úgy nála is egyértelműen felfedezhető a filmek és fotók közti kapcsolat, ami ismét az alkotások mögött álló személy fontosságára hívja fel a figyelmet.

Wim Wenders már egészen gyerekkorában vonzódott a különböző vizuális alkotásokhoz, melyek közül eleinte a festmények nyűgözték le őt leginkább. A festmények iránti szeretetét tisztán tükrözik a fotói, ahol mély kontraszttal és erőteljes, élénk színhasználattal idézi azok képi világát. Ez a vizuális irányvonal a rá jellemző, filmjeiből is ismert témákkal párosulva egy jól felismerhető személyes stílusjeggyé válik.

Ahogy a filmjei, úgy a fotói is az utazás, a magányos tájak és az elidegenedés motívumait hordozzák magukban. A vizuális stílus és a helyszínek által teremtett atmoszféra és hangulat szerves részét képezik művészi világának. A képek gyakran elhagyott tájakat és megállt pillanatokat rögzítenek, melyek egyfajta időtlenséget sugallnak. A kietlen helyszínek és az emberi jelenlét hiánya okozta üresség érzésére a tág, letisztult kompozíciókkal erősít rá. A nagy látószög és mély térhatás jól érzékeltetik a táj hangulatát, és a festői színekkel párosulva emlékezetes, látványos fotókat eredményeznek.

Ami mindebben különösen érdekes, hogy a filmjeiben és fotóin fellelhető tájak és vidékek nem csupán díszletként, hanem az emberi lélek tükreként vannak jelen. Az alkotásokon keresztül megmutatkozik az ember elidegenedése a természettől, ugyanakkor helyenként azok közvetlen kapcsolatát is képes érzékeltetni. Ez mélyebb értelmet adhat a képeknek, ezzel további gondolkodásra sarkallva a befogadót.

Ezen túl a fények és árnyékok használata is meghatározó eleme Wenders fotóinak. A tájak és karakterek gyakran a fényhasználatnak köszönhetően kelnek életre, és mély kontraszttal, valamint erős árnyékokkal adnak háromdimenziós érzetet a képeknek. A fényforrások különböző típusait is képes nagyszerűen kihasználni, kezdve a természetes napfénytől egészen az autók és utcalámpák fényéig. Ez a látványos fényhasználat ügyesen erősít rá a fotók érzelmi töltetére, és fontos szerepet játszik a sajátos hangulat és atmoszféra megteremtésében.

Az ezekkel párosuló mély és intenzív színek szintén a fotók drámaiságát érzékeltetik, ezzel kiemelve a tájak és karakterek jelentőségét. A fény és a színek tehát együttesen fontos szerepet játszanak a rendező vizuális stílusában, és jó példáját mutatják annak, hogy mindezek ügyes és tudatos használata nem csupán vizuálisan tehetik érdekesebbé a képet, hanem ahhoz is hozzájárulnak, hogy mélyebb érzéseket és gondolatokat ébresszenek bennünk.

Wenders művészi világa tehát nemcsak vizuálisan, hanem mondanivaló szempontjából is rendkívül gazdag. Az olyan visszatérő motívumok, mint a végtelen utak, magányos, elhagyott tájak és az elidegenedés érzése elgondolkodtatnak az emberi kapcsolatok és az élet jelentőségéről. Mindeközben pedig a minket körülvevő természet szépségére is felhívják a figyelmet, melyet a gyönyörű, kék égboltok és hatalmas, festői tájak érzékeltetnek.

Az eddig felsorolt jellemzők szoros kapcsolatban állnak filmjeivel is, melyek képkockái gyakran idézik a fotók által megtestesült érzéseket. Jó példa lehet erre a Párizs, Texas c. filmjéből vett néhány jelenet, amelyek gyönyörűen simulnak bele a rendező fotós palettájába. Nemcsak vizuális megjelenésében, hanem mondanivaló és érzések szempontjából is megegyeznek a film képkockái azzal, amiről eddig beszéltünk. A szereplők is ennek megfelelően jelennek meg a vásznon, és mi minden egyes képkocka láttán azt érezzük, mintha csak a rendező valamelyik fotója elevenedne meg előttünk.

Mindebből ismét azt a következtetést vonhatjuk le, hogy függetlenül attól, a művészetnek melyik formáját választjuk, a legfontosabb mindig a mögöttük álló személy lesz. Ha egy alkotó képes a saját útját járni, az minden formában sikeres lehet, és ezt a személyes irányvonalat követve a legkülönbözőbb műfajokban is kifejezheti magát úgy, hogy közben végig hű marad önmagához.

Fotósként neked is az a dolgod, hogy elgondolkodj rajta, mi az a vizuális stílus vagy tartalmi elem, ami személyesen hozzád köthető. Ha megtalálod a saját művészi hangod, minden bizonnyal sikeres leszel abban, amit csinálsz, és ebben mások is megerősítenek majd. Mindezt persze nem könnyű megtenni, de pusztán azzal, hogy kicsit saját magadra irányítod a figyelmed, máris megtetted az első lépést abba az irányba, hogy a saját utadon járhass.

(Kattints a galériára és nézd meg a fotókat!)