A rendszeres filmnézés minden fotósnak nagy hasznára válhat, ezért ha szeretnéd fejleszteni a vizuális érzékeid, érdemes minél több olyan alkotást megismerned, melyekből tanulhatsz, inspirálódhatsz és új ötleteket meríthetsz. Bizonyos rendezők filmjei olyan meghatározó, egyedi vizuális látvánnyal bírnak, hogy akár egyetlen képkocka alapján felismerhetjük a munkájukat. Fotósként ezeket a rendezőket érdemes leginkább szem előtt tartanunk, saját stílusuk ugyanis egy olyan értékes képi világgal párosul, amely számos dolgot árulhat el nekünk a fotózásban is használt vizuális nyelvről.
Az egyik ilyen rendező Andrei Tarkovsky, akit egy korábbi írásban már említettünk, de még nem igazán merültünk el a munkájában. Ebben a bejegyzésben ezt fogjuk megtenni, és hogy minél inkább a fotózás talaján maradjunk, most nem kifejezetten a filmjeit vizsgálva, hanem a polaroid fotóin keresztül nézzük meg, hogy miért is olyan fontos személyiség ő mind a filmkészítők, mind pedig a fotósok számára.
A továbbiakban pedig más rendezőkkel is hasonlóan fogunk eljárni, ugyanis nem Tarkovsky az egyetlen, aki a filmkészítés mellett időnként fotózással is töltötte az idejét. Erre az írásra tehát tekinthetünk egy hosszabb sorozat első darabjaként is.
Tarkovsky azon rendezők közé tartozik, akiknek jellegzetes vizuális stílusát egy szempillantás alatt fel lehet ismerni. Emlékszem, amikor egyszer a Nosztalgia c. filmjéből láttam egy jelenetet, és habár akkor még nem ismertem a filmet, biztos voltam benne, hogy Tarkovsky munkáját látom. Igazam is lett, amin kissé meglepődtem, előtte ugyanis mindössze egyetlen filmjét láttam, és azt is nagyon régen. Mégis már az első képkocka alapján be tudtam azonosítani a rendezőt, így el is gondolkodtam rajta, vajon mitől olyan szembetűnő és különleges az ő képi világa.
Ha láttál már Tarkovsky filmet, biztosan tudod, miről beszélek, és talán egyet értesz velem abban, hogy a vizuális stílusának egyik fő eszközét a színhasználat jelenti. Filmjeiben gyakran váltják egymást fekete-fehér és színes jelenetek, valamint az sem ritka, hogy egyetlen színes szűrőn keresztül (pl. szépia) szemléljük a képet. A színeknek tehát mindig fontos dramaturgiai szerepük van, és még a hagyományos értelemben vett színes jelenetei is egészen sajátos módon bánnak a színekkel. Nem nagyon látunk élénk, telített színeket, vagy a színek széles palettáját a vásznon. A színhasználat általában egészen szolid és visszafogott, leginkább csak a barna, sárga, zöld és kék szín árnyalataiból állnak a képek. (Ez alól talán a Solaris az egyetlen kivétel, ami a többi filmjéhez képest jóval színesebbnek mondható.)
Ha megnézzük a fotóit, itt is hasonló képi világgal találkozhatunk. A képek egy polaroid kamerával készültek, amelynek jellegzetes színvilága jól passzol a Tarkovsky filmjeiből ismert vizuális stílushoz. A fakó, halvány fények mellett sárgás-zöld és kék árnyalatok jellemzik a fotókat, melyek az egyszerű, hétköznapi témákkal párosulva gyakran nosztalgikus hangulatot keltenek. Tarkovskyt mindig is mélyen foglalkoztatta az idő múlása, így az nemcsak filmjeinek, hanem fotóinak is állandó témája lett. Képei leginkább emlékfoszlányok érzetét keltik, ahol a tényleges jelentés rejtve marad előttünk, és helyette egyszerűen az érzések, érzelmek kerülnek előtérbe.
Tarkovskynak ezen túl különösen jó érzéke volt az erőteljes atmoszférával bíró helyszínek megtalálásához. Ködös tájak, romos épületek és eldugott természeti helyek láthatóak a fotóin, melyek a lágy, fakó fényekkel gyakran misztikus, sejtelmes hangulatot festenek. A színek mellett tehát a környezetnek is nagy szerepe van a vizuális látvány megalkotásában, és gyakran maga a helyszín volt az, amely inspirációs forrásként szolgált Tarkovsky számára. Ez a fajta megközelítés és misztikum a filmjeire és fotóira egyaránt igaz volt. Saját elmondása szerint maga az élet is épp ilyen rejtélyes tud lenni, és ha egy átlagos napot mutatnánk meg filmen, nem sok jelentést tudnánk leszűrni belőle. A konkrét mondanivaló helyett tehát az érzelmek, a misztikum és az erőteljes atmoszféra a fotók mögötti fő mozgatóerők.
Az idő múlása mellett a család is fontos témája volt Tarkovsky fotóinak. Gyakran fotózott az otthonában, és ahhoz közel eső helyeken, a fotók szereplői pedig a családtagjai és a kutyája voltak. Az egyszerű, hétköznapi pillanatok megörökítésével olyan emlékképeket hozott létre, melyekre később jó érzéssel és nosztalgiával tekinthetett vissza. A filmjeivel való párhuzam leginkább a női alakokat ábrázoló fotóiban mutatkozik meg, melyek a Tükör c. filmjének jeleneteit juttathatják eszünkbe.
Akárhogyan is vizsgáljuk Tarkovsky fotóit, mindig érezni rajtuk azt a személyességet és egyedi nézőpontot, amit a filmjeivel is képviselt. A hasonló képi világ, a nosztalgia és misztikum érzései, valamint az azonos témák mind arra utalnak, hogy a fotózás épp olyan művészi megnyilvánulás volt számára, mint a filmkészítés. A legnagyobb különbséget talán az jelenti, hogy a filmekkel szemben a fotók egy magányos, intim alkotói folyamat termékei, ahol a képek egyszerű emlékképek, mementók formájában őriznek meg egy pillanatot.
Mindebből azt szűrhetjük le, hogy egy határozott művészi elképzelés többféle formában is testet ölthet, legyen szó akár filmről, fotóról, írásról, vagy bármi másról. A legfontosabb mindig az alkotás mögött álló személy lesz, aki a saját nézőpontját átadva mutat meg nekünk valamit a világból. Tarkovsky fotói erre nagyon szép példát mutatnak, és arra is emlékeztetnek, hogy egy saját stílus megteremtése sokkal nagyobb értéket képvisel, mint a fotós szabályok követése.
Tarkovsky filmjei alapból talán nem mindenkinek tetszenek, a hosszú snittek és lassú cselekmény könnyen próbára tehetik az átlagos filmnézőt. Ha azonban olyan szemmel nézzük a filmeket, mint a fotóit, és a lassú tempó ellenére képesek vagyunk értékelni a gyönyörű, misztikus képeket, a magával ragadó atmoszférát és az egyedi vizuális stílust, hamar egyértelművé válik, hogy miért is szoktuk Tarkovsky fimjeit a filmkészítés legszebb darabjai közt emlegetni. Egy fotósnak legalábbis mindenképp érdemes időnként ilyen gazdag vizuális látvánnyal bíró filmekből csemegéznie, így ha eddig nem tetted meg, most azt ajánlom, hogy nézz te is Tarkovsky filmeket.
(Kattints a galériára és nézd meg a fotókat!)
Kedves Bendegúz!
Izgalmas a cikked, csak azt nem értem, miért nevezed a kiváló rendezőt Tarkovskynak. Ahogy Csehovot sem nem írjuk Chekhovnak, Tolsztojt sem Tolstoynak, Puskint sem Pushkinnak, Anyegint sem Oneginnek, úgy a rendező neve is Tarkovszkij a magyar átírási hagyomány szerint.
Szinte mindent angolul nézek/olvasok, ezért így szoktam meg. De persze javíthatom, ha más szerint is a Tarkovszkij lenne itt a helyes.
Köszi a hozzászólást, és hogy olvastad a cikket. Örülök, hogy érdekesnek találtad. 🙂
Előző hozzászólásomban a „Cshovot sem nem”-ből törlendő a „nem”. 🙂