Az előző bejegyzés vonalát folytatva ezúttal David Lynch fotóira vetünk egy pillantást, aki filmjeivel gyakran kalauzol minket képzeletének különös, álomszerű zugaiba. Habár több alkotása közel megfejthetetlennek tűnik, a sötét, szürreális jelentei pedig még a veterán filmnézők tűrőképességét is próbára teszik, a határtalan képzelőerejét és vizuális stílusát látva nehezen megkérdőjelezhető Lynch zsenialitása. A valódi jelentéseket nehéz leszűrni az alkotásaiból, most azonban nem is lesz ilyen nehéz dolgunk, ugyanis ebben az írásban nem a filmjeinek fogunk a mélyére ásni.
Habár a fotózásban is bőven teret engedett a szürrealitásnak, olyan képei is jó számmal akadnak, melyek a képzelőerőt háttérbe szorítva szorosabban kapcsolódnak a valósághoz. Most leginkább ezekre a fotókra szeretnék koncentrálni, ugyanis ez lesz az a része a munkájának, amelyből mi is tanulhatunk valamit, hiszen nincs mögötte az a komplex, fantáziadús alkotói folyamat, mint a szürreális munkái esetében.
Az egyik legszembetűnőbb témája Lynch fotóinak az indusztriális gyárak és elhagyott, omladozó épületek. A korai filmjeit látva hamar nyilvánvalóvá válik, hogy vonzza őt ez a környezet, és szívesen meséli el történeteit a hatalmas kőfalak és füstölgő gyárkémények világában. Első nagyjátékfilmje, az 1977-es Radírfej jó példa erre, de akár az utána következő Elefántembert is lehetne említeni.
A gyárépületekről készült fotói a filmjeiben is látott fekete-fehér stílust követik, amely jól passzol az indusztriális környezet adottságaihoz. A kő és fém textúrái, a füstölgő kémények és a töredezett üvegek mind jó témák a Lynch filmjeiből ismert borús, misztikus vizuális stílushoz. A fotók varázsához ezen túl hozzátartoznak még a jó érzékkel választott kompozíciók, a kreatív nézőpontok, valamint a fekete-fehér tónusok által teremtett kontrasztok.
Habár ezeknél a fotóknál még nem engedte úgy szabadjára a képzelőerejét Lynch, mint a későbbi munkáiban, a kitűnő vizuális érzékei már itt is megmutatkoztak. Ha egyszerű formákra, alakzatokra bontjuk a fotóit, hamar felismerhetjük a keletkezésük mögött álló gondos alkotói munkát. A sötét és világos árnyalatok találkozása, a jó érzékkel választott helyszínek és a hangsúlyos textúrák is azt támasztják alá, hogy a szürreális képalkotás mellett a hagyományos értelemben vett fotózáshoz is jó szeme volt a rendezőnek.
A gyárépületek világa mellett a meztelen női test is gyakori témája volt a fotóinak, melyeket szintén többnyire fekete-fehérben készített el. Itt a test apró részleteire helyezte a hangsúlyt, amit ha egyszerű vizuális építőelemekre bontunk, láthatjuk, hogy ismét a formák, textúrák és tónusok adják a fotók alapjait. Különösen szép fotók ezek, melyeket talán Lynch legfinomabb és visszafogottabb munkájának tekinthetünk.
Itt azonban már elkezdett kísérleti jellegű fotókat is készíteni, amelyek hamar mentek át a tőle megszokott szürrealitásba. Kollázsokkal és egyéb filmes technikákkal hozott létre különös, egyedi képeket, ahol szépen lassan elkezdett kirajzolódni Lynch valódi kreativitása. A pontos alkotói folyamatot én sem tudnám leírni, de az egészen biztos, hogy komoly munkába telt, mire elérte egy adott képnél a kívánt hatást.
Ha túlságosan belemennénk Lynch szürreális műveibe, hamar elvesznénk az őrült vízióiban, így talán most nem is érdemes ezt megtennünk. Ha kíváncsi vagy, úgyis utána tudsz nézni saját magad is a munkáinak. Ahhoz pedig, hogy a fotóiból levonjuk a tanulságokat, nincs szükségünk a bonyolult művek fejtegetésére.
Amit már ezek a fotók is elárulnak nekünk, hogy még egy olyan zseniális elmének is, mint David Lynch, nagyon fontos, hogy meglegyenek az alapvető vizuális érzékei, mielőtt szabadjára engedi a fantáziáját. Ha tehát te magad is kipróbálnád magad az absztrakt, szürreális fotók készítésében, nem érdemes azonnal fejest ugranod a kísérletezésbe. Először a hagyományos, egyszerűbb fotók készítését kell gyakorolnod, melyekkel a fotós látásmódod és vizuális érzékeid fejlesztheted. Elvégre ugyanezen érzékeidet fogod használni a bonyolultabb, egyéni művek megalkotásában is, melyek csak akkor lehetnek látványosak, ha már eleve jó szemed van a vizuális képalkotáshoz. Lynch fotóiból is láthatod, hogy sikerét nem csupán a végtelen kísérletezésnek és kreativitásának köszönheti, hiszen már a gyárépületekről és nőkről készült fotóiban is megmutatta magát a kitűnő vizuális érzéke.
Egy másik lényeges tanulság, amit levonhatunk Lynch munkájából, és eddig nem ejtettünk róla szót, hogy az inspirációszerzés épp olyan fontos része az alkotói munkának, mint a saját ötletek átadása. Lynch esetében ezt többek között Francis Bacon és Edward Hopper festményei jelentették, amelyek több ponton is megmutatják magukat az olyan alkotásokban, mint például a Blue Velvet és a Twin Peaks. A szürrealizmus és realizmus elegyéből, a festőktől vett inspirációból és Lynch saját fantáziájából így megszületethetett az a markáns vizuális stílus, amely oly sok alkotását kultstátuszba emelte.
(Kattints a galériára és nézd meg a fotókat!)
