július 19

5 hozzászólás

Mitől lesz művészet a fotózás?

Arra kérdésre, hogy mitől lesz valami művészet, elég nehéz választ adni. Sok megfoglamazást olvastam már erről, de egyikre sem mondtam eddig, hogy „na igen, ez a pontos definíció.” Talán nincs is ilyen, mert maga a művészet megítélése nagyban függ a személyes benyomástól, így valószínű, hogy sosem fogunk egy olyan definíciót találni rá, amivel mindenki egyetértene. Éppen ezért én sem kísérlem most ezt meg, helyette inkább megosztom a saját álláspontom, és beszélek kicsit arról, hogyan vált művészetté a fotózás, és mit vonhatunk le mindebből a fotózás, illetve bármilyen művészet mai helyzetére vonatkozóan.

Gép és ember

A fotózás megjelenésekor nem tekintettek rá művészetként, mert úgy tartották, hogy a képet nem az ember, hanem egy gép készíti el. Hiányzik belőle a kreativitás, az inspiráció, a személyes meglátások, a fotós pedig csak egy egyszerű technikus, aki kezeli a kamerát. Habár voltak már olyan követői a fotózásnak, akik művészet szintjén tekintettek rá, szélesebb körben mégsem fogadták ezt el, így a galériákban sem volt helye fotóknak. 

Alfred Stieglitz

Így volt ez egészen addig, amíg Alfred Stieglitz létre nem hozta saját kiállítását a fotóiból. Munkáját látva nehéz volt nem beismerni, hogy a fotók igenis megállják a helyüket egy múzeumban. A másik fontos személy Ansel Adams volt, aki nagy hangsúlyt fektetve az utómunkára, olyan módon tudta előhívni és nyomtatni a képeit, hogy azok teljesen új megvilágításba helyezték a fotózást. Fotói olyan éles képet adtak, a tónusok pedig olyan mélyek voltak, amilyet egészen addig nem lehetett látni. A kettőjük munkája bebizonyította, hogy a fotózás mögött épp olyan kreatív alkotói munka bújhat meg, az eredmény pedig épp olyan értékes lehet, mint más művészeti ágak esetében. Nem sokkal ezután olyan fotósok tűntek fel a színen, mint Man Ray, aki még tovább mélyítette a fotózás, mint művészet fogalmát. Dióhéjban ez a rövid története annak, hogyan vált a fotózás egy széles körben elfogadott és megbecsült művészeti ággá. 

Ansel Adams

A fotók megítélése

Ma már nem kell nagyon bizonygatni, hogy a fotózás lehet művészet, azt viszont érdemes megnézni, hogy mely fotók esetében beszélhetünk művészetről? Azzal ugyanis egyet kell értenem, hogy amíg a fotózás csupán arról szólt, hogy a festők válláról levéve a terhet egyszerű portrékat készítsenek, nem sok minden volt a fotósok munkájában, amit művészetnek lehetett volna nevezni. Csupán arra volt szükség, hogy az adott ember képes legyen kezelni a kamerát, és hogy ezen túl pontosan melyik szakembert állították a kamera mögé, lényegtelen volt. Ha megnézed, ma is sokan ezt csinálják. Egyszerű szakemberek, akik munkaként tekintenek a fotózásra, és nem különösebben törődnek a kreativitással vagy művészi értékekkel. Ugyanakkor itt is vannak kivételek, akik olyan szinten és szenvedéllyel művelik a munkájukat, hogy bármilyen fotózást képesek a művészet szintjén megközelíteni. Na de hol húzódik a kettő között a határ? Hogyan állípíthatjuk meg, hogy nevezhető-e művészetnek egy fotós munkája? Egyáltalán érdemes-e ezen gondolkodni?

Edward Weston

Azért meséltem el, hogyan vált elfogadottá a fotózás, mint művészet, mert valamit egyértelműen levonhatunk belőle, ami segít megválaszolni ezeket a kérdéseket. Ahhoz, hogy művészetként tekintsenek a fotózásra, be kellett bizonyítani az alkotói folyamat emberi oldalát a gépivel szemben. Azt, hogy ugyanolyan kreatív munka állhat egy fotó létrejötte mögött, mint más művészeti alkotások esetében. Ha megnézzük példul Ansel Adams munkáját, az ő fotói csak úgy lehettek olyanok, amilyenek, hogy abba egy emberi szándék és elképzelés is beavatkozott. Mindezt pedig úgy végezte, ahogy arra senki más nem lett volna képes, mert a saját elképzelését követte.

Ahhoz tehát, hogy megállapítsuk, mennyire tekinthető egy fotó művészeti alkotásnak, az emberi oldalt kell megvizsgálnunk. Mi az, amit maga a fotós adott hozzá a képhez, nem pedig a kamera? Mennyire számít, hogy ki állt a kamera mögött, amikor a kép készült? Ha megnézünk például egy egyszerű, amatőr portrét, ami csupán azért jött létre, mert az adott személy fizetett a fotósnak, hogy készítsen róla egy képet, akkor az egy cseppet sem különbözik attól, amit a fotózás születésekor csináltak a szakemberek, tehát nem gondolom, hogy az ilyen munka művészet lenne. Ha azonban ez a fotós úgy végzi a munkáját, hogy abból egy kreatív alkotói folyamat lesz, ahol már vannak olyan saját elképzelései, amivel valami pluszt visz a fotóba, az egy egészen más történet. 

Greg Finck

Nézzünk meg példának egy esküvői fotózást. Hány olyan esküvői fotót láttunk már, ahol tulajdonképpen bármelyik jártasabb fotóst fel lehetett volna kérni a munkára, és ugyanaz lett volna az eredmény. Sokan egyszerűen csak elvégzik, amiért fizették őket, a fotók pedig maximum azoknak nyújthatnak némi értéket, akik személyesen kötődnek a képen szereplő párhoz. Vannak azonban olyan fotósok, akik ennél gondosabb, kreatívabb munkát végeznek. Ilyen például Greg Finck, aki elmondása szerint nagyon szereti a divatot, ezért az eksüvői fotóin is igyekszik teret engedni ennek a szenvedélyének. Máris itt egy olyan plusz, amit maga a fotós ad a képhez, nem pedig a kamera, a fotózás pedig egy csapásra válik olyan alkotói folyamattá, aminél már egyáltalán nem mindegy, ki kattintotta el a képet. Ha mindehez némi jó ízlés és tehetség is társul, mint a fenti kép esetében, az eredményt jó szívvel tudom művészetnek nevezni.

"A szép dolgok nem kérik a figyelmet"

Mondok egy még egyszerűbb megközelítést, aminél nem kell ennyire boncolgatnunk az alkotói folyamatot. A Walter Mitty titkos élete c. filmben (amit egy korábbi bejegyzésben már ajánlottam) hangzik el a fenti mondat, ami itt gyönyörűen a témába vág. A szép dolgok nem kérik a figyelmet, senkit sem akarnak meggyőzni arról, hogy szépek, mert semmi szükség rá. Egyszerűen azok, és ezt mindenki láthatja. 

Valahogy így látom én a művészetet is. Ha egy alkotás valóban értékes, nem merül fel a kérdés, hogy tekinthető-e művészetnek. Ha például Edward Weston fotóit nézem, Chopin zongoraműveit hallgatom, vagy Leonardo da Vinci festményeit és szobrait veszem alapul, meg sem fordul a fejemben, hogy amit ezek az emberek alkottak, az ne lenne művészet. A dolog annyira nyilvánvaló, hogy azt nem lehet letagadni.

Edward Weston

Ezzel mindössze annyit szeretnék mondani, hogy amikor nagyítóval kell keresnünk valamiben, hogy vajon mitől lehet értékes, az már önmagában nem jó jel. Nem állítom, hogy ez esetben nem beszélhetünk műalkotásról, de nagyon valószínű, hogy így van. És ha nevezhető is műalkotásnak, legjobb esetben is csak határeset lehet, hiszen ha nem így lenne, eleve fel sem merült volna a kérdés.

Azt gondolom, hogy a művészetet felismeri az ember. Ha már felmerül a kérdés, hogy vajon megüti-e az alkotás azt a szintet, amit művészetnek nevezhetünk, valószínűleg nem érdemes ezt a kérdést feszegetni. 

A modern probléma

Ha mindezek fényében megnézzük, hogy hol tartunk ma, gondolkodás nélkül állíthatom, hogy nagyon elszaladt velünk a ló. Onnan, hogy a fotósoknak be kellett bizonyítaniuk, hogy a fotóknak is lehet helye a galériákban, eljutottunk egészen odáig, hogy ma már szó szerint bármit hajlandóak kiállítani egy múzeumban. 

A falra szigszalagozott banánt nem viccből raktam ide, ugyanis ez egy múzeumban kiállított "műalkotás," amit ráadásul még meg is vett valaki 120 ezer (!) dollárért. De az az eset is jópofa volt, amikor egy múzeumi takarítónő tévedésből a kukába dobott egy kiállított alkotást, mert azt hitte, szemét. Néhány összegyűrt újságpapírról és csokipapírról volt szó, tehát nem a takarítónő műértésével volt a gond.  De ide sorolhatnám még a kortárs festmények hosszú sorát is, ahol néhány színes téglalapról kellene elhinnünk, hogy ez bizony művészet.

Ahhoz, hogy ezek a festmények bármi figyelmet kapjanak, ki kell kiáltani, hogy ez művészet, minél látványosabban ki kell őket állítani galériákban, és persze azt is hangoztatni kell, hogy ezek mind nemzetközileg elismert, számos díjban részesült progresszív műalkotások. Azt hiszem, itt "a szép dolgok nem kérik a figyelmet" elv nem igazán érvényesül. 

De miért hoztam egyáltalán szóba mindezt, és miért kanyarodtam el ennyire a fotózástól? Azért, mert egy ilyen világban, ahol a színes négyzet és a falra ragasztott banán művészet lehet, könnyen becsaphatjuk magunkat. Ha mindezt elhisszük, elhihetjük például azt is, hogy egy jó fotóhoz elég néhány instagram filter vagy egy kis photoshop. Ha pedig megállsz ezen a szinten, sosem fogsz értékeset alkotni.

Helyette azt javaslom, hogy fontold meg azokat a dolgokat, amiket ebben a bejegyzésben említettem, és próbálj meg valami olyat létrehozni, ami anélkül is bizonyítja, hogy értékes, hogy arra külön fel kellene hívni a figyelmet. Nem is kell túl bonyolult dologra gondolnod. Ahogy fentebb láthattad, kellő ügyességgel és kreativitással akár egy káposztából is lehet művészet.


További bejegyzések

Filmajánlók fotósoknak #2
Fotók a kertből
  • Szerintem attól műalkotás valami, hogy rezonál a befogadóban. Persze egy nem különösebben jól sikerült esküvői kép is rezonál, de csak egy szűk körben. A kreativitás jól jöhet, de nem okvetlen szükséges eszköz, kiválthatja azt a rezonanciát akár a véletlen is. Pl. készít valaki egy fotót egy házról, egy tájról, amit másnapra egy katasztrófa eltöröl a föld színéről vagy a felismerhetetlenségig eltorzít.
    A káposztáról készült fotó attól művészi, hogy rácsodálkozik az ember: jé, ilyennek még sosem láttam! Az egyedi látásmód, az jól jön.

    • Ez is egy érdekes meglátás, de azért nem értek vele teljesen egyet, mert ha belegondolsz, bármi rezonálhat bennem. Akár a falra ragasztott banán is, ha egy kellemes emlék fűz a banánhoz, vagy egyszerűen csak nagyon szeretem. Akkor az mégis művészet? Illetve ki dönti akkor el, hogy mi a művészet, hiszen ami az egyik emberben rezonál, az a másikban nem biztos. Szerintem amit leírtál, az egyszerűen csak az ízlés, illetve személyes benyomás. Mindenesetre arra jó példa, amit a bejegyzés elején is említettem, hogy a személyes benyomás miatt sosem lesz olyan definíciója a művészetnek, amivel mindenki egyetértene.

      Abban igazad lehet, hogy a véletlen is szülhet művészetet, a fotózásban számos példa van erre. Mondjuk a házról készült fotó, amit aztán elvisz a tornádó, nem mondanám, hogy kapásból művészetté válik. Biztosan magában hordoz valami értéket, de nem gondolom, hogy az művészi érték lenne, inkább történelmi.

  • Teljesen igaz és természetesen remek értekezés a fotó mint művészetről!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >