május 31

0 hozzászólás

Filmajánlók fotósoknak

Kicsit a mozgóképek irányába mozdulva, de még a fotózástól nem eltávolodva most néhány olyan filmre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek különösen értékesek lehetnek egy fotós számára. Más-más módon, de valamit mindegyik film tartogat, amelyből egy fotós inspirációt meríthet, bővítheti tudását a vizuális nyelvről, vagy egyszerűen csak új megvilágításba helyezheti magát a fotózást. Arról már egy korábbi bejegyzésben volt szó, miért érdemes minél több filmet néznünk, és hogyan leshetünk el belőle olyan dolgokat, melyek egy fotó esetében is megállják a helyüket. Ebbe most nem mennék bele újra, ha neked kimaradt volna ez az írás, most pótolhatod. Helyette inkább máris rátérek a filmajánlókra, amelyek egyébként függetlenül attól, hogy fotósként nézzük-e őket, mind kiváló alkotások, így akkor sem fölösleges időtöltés a megnézésük, ha neked épp semmi közöd a fotózáshoz. 

Mother (2009)

Rendező: Bong Joon Ho
Eredeti cím: Madeo

Fényképezte: Kyung-pyo Hong
IMDb

Bong Joon Ho-tól A halál jele c. filmet már korábban ajánlottam, mert nagyon jó példája a kreatív és tudatos plánhasználatnak. A Mother is hasonló megfontolásból került a listára, a beállítások ugyanis itt is épp olyan átgondoltak, és fontos szerepet töltenek be a történet átadásában. A film egy anya magányos harcáról szól, ahogyan próbálja bebizonyítani gyilkossággal vádolt fia ártatlanságát. Mindezt úgy meséli el nekünk a film, hogy mi végig a megfigyelő (szemtanú) szerepében maradunk, ahelyett, hogy személyes közelségből élnénk át a drámát. Ezt elsősorban teleobjektívek használatával éri el, amellyel a nézőt eltávolítja a történtektől. Ez sokat elárul nekünk arról, milyen hatással lehet egy képre különböző gyújtótávolságok használata.   Ezen kívül a szemből, illetve profilból mutatott arc közötti különbség is jól érződik a filmben, ami szintén fontos eszköze a történetmesélésnek. A Mother már emiatt is érdemes arra, hogy megnézzük, de ettől függetlenül is egy zseniális, egyedülálló alkotás, amelyhez foghatóval ritkán találkozni.

Walter Mitty titkos élete (2013)

Rendező: Ben Stiller
Eredeti cím: The Secret Life of Walter Mitty
Fényképezte: Stuart Dryburgh
IMDb

Habár Ben Stiller ezzel a rendezésével sem váltotta meg a világot, a forgatókönyvben pedig előfordulnak klisés karakterek és kiszámítható fordulatok, a Walter Mitty titkos élete mégis egy kimondottan kedves és élettel teli történet ábrándozásról, kalandvágyról, és arról, milyen az, amikor fejest ugorva az ismeretlenbe egyszerűen a pillanatnak élünk. Mivel a film nagy része Izlandon és Grönlandon forgott, tele van szemet gyönyörködtető felvételekkel, ami miatt már eleve finom csemege lehet egy fotós számára. De ha ez nem lenne elég, a történet vázának fontos szerepét képezi a fotózás, ezzel kapcsolatban pedig néhány olyan sor is elhangzik a filmben, amelyen érdemes lehet mélyebben is elgondolkodni. Összességében a Walter Mitty titkos élete egy kifejezetten jóleső, felemelő alkotás, amely a szerethető főszereplő, gyönyörű képi világ és néhány vicces pillanat mellett még egy kimondottan jó zenei válogatással is segít ráhangolódni az életre.

Nagyítás (1966)

Rendező: Michelangelo Antonioni
Eredeti cím: Blow-Up
Fényképezte: Carlo Di Palma
IMDb

Michelangelo Antonioni mára már kultstátuszba került filmjében egy elsőre izgalmasnak ígérkező történet kezd kibontakozni, amikor a film főszereplője, egy sikeres divatfotós úgy véli, az egyik fotózás alkalmával véletlenül egy gyilkosságot sikerült lencsevégre kapnia. A film azonban többet tartogat a nézője számára egy egyszerű nyomozásnál, így a végére még a gyilkosság rejtélyéről is elterelődik a figyelmünk. A fotózással kapcsolatban pedig olyan gondolatokat ébreszthet bennünk, ami amúgy meg sem fordult volna a fejünkben. Ha nyitott vagy egy kevésbé konkrét, és sokkal inkább filozofikus film megnézésére, amely szorosan kapcsolódik a fotózáshoz, a Nagyítást semmiképp se hagyd ki.

Barry Lyndon (1975)

Rendező: Stanley Kubrick
Eredeti cím: Barry Lyndon
Fényképezte: John Alcott
IMDb

Stanley Kubricktól tulajdonképpen bármit ajánlhattam volna, de ha fotózásról van szó, azt hiszem mégis a Barry Lyndon az egyértelmű választás. A 18. század Angliájában játszódó történet sajátossága, hogy teljes egészében természetes fénynél forgatták, képi világa pedig egy az egyben idézi a korabeli festményekét. A fenti, filmből kimerevített képkockát például nyugodtan a falra akaszthatnánk. Ahogyan a festményekből, úgy ebből a filmből is sokat tanulhatunka a természetes fény használatáról, színekről és kompozícióról. A benti felvételeknél külön érdekesség, hogy volt, amikor kizárólag gyertyafény mellett forgattak, amihez egy különleges, f/0.7-es fényerejű objektívet kellett igénybe venni, melyet eredetileg a NASA-nak terveztek, hogy lefotózzák vele a hold sötét oldalát. Ez az objektív azóta is rekord a fotózás történetében, Kubricknál persze csak egy dolog a sok közül, ami megmutatja, milyen végletekig volt képes elmenni a tökéletesség érdekében. Maga a film egyébként egy kissé lassú, bő három órás kosztümös dráma, így csak az kezdjen bele, akinek van türelme az ilyesmihez. 

Isten városa (2002)

Rendezők: Fernando Meirelles, Kátia Lund
Eredeti cím: City of God
Fényképezte: César Charlone
IMDb

A Rio de Janeiro utcáin játszódó, nyomokban igaz történeten alapuló bűnügyi-dráma középpontjában két fiatal, valamint két életút áll. Egyikük vágya mindössze annyi, hogy a nyomornegyedből szabadulva fotós válhasson belőle, míg másikuk az erőszak és bűn útját választva törne a rioi drogvilág csúcsára. A film végig hű marad a valósághoz és tabuk nélkül mutatja be Rio legszegényebb negyedének kegyetlen világát, amely látszólag mindent és mindenkit felemészt, és ahol az sem szokatlan, hogy még a legkisebb gyerekek is fegyverrel a kezükben mászkálnak az utcán. Ebben a világban főszereplőnk számára a fotózás nem csupán hobbi, hanem egyenesen a túlélést jelentheti. 

A világítótorony (2019)

Rendező: Robert Eggers
Eredeti cím: The Lighthouse
Fényképezte: Jarin Blaschke
IMDb

Robert Eggers filmjét számos ponton lehetne méltatni, ezek közül az egyik legszembetűnőbb pedig maga a képi világ, ami a régi fekete-fehér fotókat idéző stlíusával tökéletesen passzol a film sötét, misztikus, horror elemeket tartalmazó történetéhez. A szokatlan, csaknem négyzet alakú képaránnyal pedig nemcsak erre az egyedi stílusra erősít rá, hanem egyfajta klausztrofób élményt is kelt a nézőben. A film szinte bármelyik képkockájára tekinthetnénk úgy, mint egy fotóra, és ez csak egy dolog a sok közül, ami miatt A világítótorony az egyik legjobb film, amit az elmúlt pár évben láttam. 

Egyelőre ennyi filmet gondoltam ajánlásra, de a jövőben lehet folytatom a listát, mert rengeteget lehetne még ide sorolni. Ha legközelebb kedved támadna filmet nézni, vedd elő újra ezt a bejegyzést, hátha megjön a kedved valamelyikhez. Rossz filmet úgysem ajánlok, így ezekkel nem nagyon lőhetsz mellé. 🙂


További bejegyzések

Filmajánlók fotósoknak #2
Fotók a kertből
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>