június 10

2 hozzászólás

Mibe fektessünk kezdő fotósként

Ha te is szeretnél minél jobb fotókat készíteni, biztosan megfordult már a fejedben, hogy érdemes lenne ehhez egy viszonylag jó fotós felszerelést összeállítanod. Abban a pillanatban azonban, hogy egy kicsit beleásod magad a témába, szembesülsz vele, hogy bizony eszméletlen mennyiségű pénzt lehet kamerákra és objektívekre költeni. Ezt pedig kevesen engedhetjük meg magunknak, így hamar felmerül a kérdés, hogy mibe érdemes fektetnünk a pénzünket. Mi az, ami valóban a hasznunkra válik majd, és jobb fotókat eredményez? 

Ebben a bejegyzésben ezzel kapcsolatban osztok meg pár gondolatot, ami remélem neked is segít majd abban, hogy a lehető legkevesebb pénz rááldozásával tudj nagyszerű fotókat készíteni.

Hol érdemes kezdeni

A jó hír, hogy kezdetben nem kell sok pénzt költened fotózásra. A legfontosabb dolog ugyanis maga a látásmód, amihez nem a technikán keresztül vezet az út. A fotós mindig fontosabb, mint a kamera, így elsősorban a tanulásba érdemes fektetned a pénzed és időd. Persze sokat javíthatnak a fotóidon a különböző objektívek és kamerák, de egyik sem ér majd sokat, ha nincs meg a fotózáshoz szükséges látásmódod. Ha nem vagy tisztában a fotózás alapvető nyelvével, a technikába fektetett pénzed legfeljebb csak apró előrelépést jelenthet a jobb képek irányába.

A tanulásba fektetett energia ezzel szemben jelentős változásokat eredményezhet, és hosszútávon nagyságrendekkel javíthat a fotóid minőségén. A fotós látásmód elsajátítása játssza a legnagyobb szerepet abban, hogy valóban jó fotós váljon belőled. A legjobb befektetést ezért egyértelműen a tudás jelenti, így ha csak most kezdtél el ismerkedni a fotózással, kezdetben sokkal többre viheted néhány könyv, tanfolyam vagy bármilyen tudásanyag beszerzésével, mint egy profi fotós felszereléssel.

Persze valamire mindenképp szükséged lesz, amivel elkészítheted a képeket, de a tanulás elején erre még szinte bármi alkalmas lehet. A cél itt még nem feltétlenül az, hogy lenyűgöző fotókat készíts, hanem maga a fejlődés, amit akár egy telefont használva is láthatsz magadon, ha kellő energiát fektetsz a tanulásba. Én például egy nagyon egyszerű és olcsó kis kompakt fényképezővel kezdtem el fotózni, amin jóformán semmit nem tudtam állítani, és még az aksi helyén is csak két ceruzaelem volt. Mégis rengeteget tanultam az idő alatt, amíg ezt használtam, így mire meglett az első rendes fényképezőm, már rendelkeztem egy bizonyos látásmóddal, ami óriási segítséget jelentett a további tanulásban.

A következő lépcsőfok

Ha úgy érzed, már valamilyen szinten ismered a fotózás nyelvét, és ennél komolyabban is elmerülnél a témában, ideje lehet beleásnod magad a fotózás technikai részébe. Ahhoz, hogy ezt megtehesd, szükséged lesz egy olyan kamerára, amin megtanuldhatod az alapvető beállításokat. Olyanokat, mint például az ISO, blende, záridő, fehéregyensúly, gyújtótávolság és egyéb fontos fogalmak, melyek a fotózás alapját képezik. Ehhez muszáj lesz beruháznod egy rendes kamerára, de szerencsére itt sem kell túl nagy összegekre gondolnod. Bármilyen belépő szintű DSLR vagy MILC megteszi, és ha nem hanyagolod el a tanulást, rájössz majd, hogy valójában az olcsó kamerákkal és kit-es objektívekkel is lehet nagyon szép fotókat készíteni.

Ha tehát a fotózás nyelvét illetően már van egy bizonyos szintű tudásod, a következő beruházásnak egy olyan kamerát ajánlok, amely lehetővé teszi számodra, hogy a technikai beállítások terén is kibontakozhass. Ha a jó szemed már megvan a fotózáshoz, a technikai alapok megtanulása hatalmas ugrást jelenthet számodra, amelytől csak még kreatívabb lehetsz a fotózásban. Éppen ezért egy olcsó DSLR vagy MILC fényképező beszerzése nagyon jó befektetés lehet azoknak, akik a következő szintre szeretnék emelni a tudásukat.

Hova tovább?

Ha már magabiztosan kezeled a géped manuális módban, tisztában vagy a fontosabb beállításokkal és az objektívek tulajdonságaival, és persze a fotózás nyelvét illetően is nagy tudással rendelkezel, elérkeztél arra a pontra, ahol már érdemes lehet szétnézned a komolyabb kamerák és objektívek világában. Mivel már megvan az a tudásod, ami a jó fotósokat jellemzi, és nem helyezted a felszerelést a látásmód elé, néhány minőségibb objektívvel csodákra lehetsz képes. Hogy pontosan mire érdemes beruháznod, az csak tőled függ. Mivel ezen a szinten már tapasztalt fotós vagy, valószínűleg lesz egy elképzelésed arról, mire van szükséged, és mi az, ami a legnagyobb hasznodra válhat. Ha az eddig tanult dolgokat és a saját látásmódodat párosítod néhány komolyabb fotós eszközzel, nagyon izgalmassá válhat a fotózás, és csodálatos képeket készíthetsz. 

Remélem, nagyjából körvonalozódott előtted egy kép arról, hogy mikor mibe érdemes fektetned a pénzed. Ez persze csak az én véleményem, így nem feltétlenül kell rám hallgatnod. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha azonnal a felszerelést részesíted előnyben, és az új objektívek vásárlásától várod el, hogy jobbak legyenek a fotóid, rosszul közelíted meg a dolgot. Gondolkozz fordítva, és először a tanulásba fektesd a pénzed és energiád, hogy amikor valóban jó felszerelésed lesz, ki tudd belőle (és magadból) hozni a maximumot. 


További bejegyzések

  • Tanulni ,tanulni igen sokt fotózni ráérezni a képkopponálásra. .Nagyon jó cikk köszönöm

  • Igazán korrekt, szakszerű tanácsok, érdemes megfogadni őket. Sajnos az ellenkezőjéről a saját káromra győződtem meg!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >