január 26

3 hozzászólás

Hitchcock és a vizuális nyelv

Felteszek egy kérdést: ha arra kerülne a sor, hogy saját filmet készítesz, te milyen eszközökkel mesélnéd el a történetet? Párbeszéddel? Vágással? Narrációval? Zenével? Esetleg ezek kombinációjával? Mit gondolsz, a te filmed hogyan kommunikálna a nézővel? A filmes műfaj egyik sokszínűsége, hogy rengeteg ajtó nyitva áll előttünk a narratívát illetően. A nagy alkotói szabadság ellenére azonban a világ talán legnagyobb hatású rendezője, Alfred Hitchcock mindig is egyetlen dologra esküdött: a vizuális nyelvre. 

Hitchcock szerint a filmnek alapvetően a képekkel kell mesélnie, és olyan módon kell bemutatnia a történetet, hogy az szavak nélkül is érthető legyen. Ha láttál már rossz, vagy középszerű filmet, jó eséllyel találkozhattál olyan jelenettel, ahol a szereplők hosszasan magyaráznak valamit annak érdekében, hogy a néző értse a történetet. Ez a forma színházban még jól működhet, filmkészítésnek azonban a legnagyobb jóindulattal sem nevezném. Hitchcock is így gondolta ezt, ezért a színtiszta filmélmény érdekében a kimondott szó helyett a képekre fordította a figyelmét.

Ha tehát a filmkészítésről akarunk tanulni, az egyik legjobb dolog, amit tehetünk, hogy Hitchcock munkáját tanulmányozzuk. A film alapvető nyelve ugyanis az ő alkotásaiban látszik a legtisztábban. 

Mit értünk vizuális nyelv alatt?

Mire gondolok, amikor azt mondom, hogy vizuális nyelv? Egész egyszerűen a film azon képességére, hogy csupán a képek és vágás használatával átadjon bizonyos információt a nézőnek, ezáltal vizuálisan elmesélve a történetet.

Nézzünk erre egy egyszerű példát a Hátsó ablak c. filmből.

Mi is történik itt? Látunk egy férfit, ahogy néz valakit (vagy valamit), majd látunk egy nőt az ablakban. Ezután visszavágunk a férfire, és látjuk a reakcióját. Ebből rögtön értjük, hogy a férfi az ablakban lévő nőt nézi, sőt, még arra is következtethetünk, hogy mire gondol. Nem volt olyan kép, ahol ténylegesen láttuk, ahogy a férfi a nőt nézi, mégis tudjuk, hogy így van, mert a képek sorrendje ezt sugallja. Így működik a film vizuális nyelve. A képekből és azok kapcsolatából összeáll a fejünkben egy történet. 

Ez persze a lehető legegyszerűbb példája a vizuális történetmesélésnek, ennél jóval összetettebb gondolatokat is átadhatunk csupán képekkel. Nézzük meg, milyen módon teszi ezt Hitchcock a filmjeiben.

Távoli és közeli - mi a fontos?

Gyakori jellemzője Hitchcock filmjeinek, hogy a távoli képektől szépen fokozatosan halad a közeliek felé. Ahogy egyre közelebb megyünk, úgy válik egyre fontosabbá, amit látunk. Ha valamit közelről mutat meg nekünk a kamera, biztosak lehetünk benne, hogy az a dolog fontos része lesz a történetnek.  

Ha megnézed ezt az összeállítást, láthatod, hogyan használja Hitchcock a közelieket. Minél inkább kitölti valami a képet, annál inkább sugallja azt, hogy kulcsfontosságú része a történetnek. Ez máris egy újabb példa arra, hogyan tud a film szavak nélkül közölni valamit a nézővel.

Látszik tehát, hogy Hitchcock csak akkor vág közelire, ha szükség van rá, és azt is fokozatosan építi fel. Sokszor láthatjuk más filmekben, hogy a jelenet egy tág képpel indít, majd rögtön utána egy szereplő közelijére vág. Alapvetően nincs ezzel baj, de a közeli felvétel így nem igazán csinál semmit, a dialóguson kívül pedig más információt nem közöl velünk a film. Ezért fontos a fokozatosság, és hogy csak akkor használjunk közelit, ha azzal közölni akarunk valamit.

Érdemes még megfigyelni, hogy Hitchcock gyakran a kezekkel jellemzi a szereplőit. Egy közeli felvétel a kezekről sokat elárulhat arról, hogyan érzi magát a szereplő. Hitchcock tehát ismét a vizuális nyelvre támaszkodik, és ezzel újabb példáját mutatja annak, hogyan képes a film pusztán a képekkel mesélni. (A fenti videóban bőven láthatsz erre példát.)

Beszédes plánok

A közelik azonban nemcsak a fontos részletek felnagyítására szolgálhatnak. A fokozatosan szűkülő plánok akár egy párbeszéd közben is növelhetik a feszültséget, és kihangsúlyozhatják a lényeges pillanatokat. A Psycho-ban például egy átlagosnak tűnő beszélgetés egyre hátborzongatóbbá válik, ahogyan az eleinte tág képektől szépen lassan haladunk a szűkebb képkivágások felé. A plánok olyan beszédessé válnak, hogy nem is kell tudnunk, miről beszélnek, akkor  is érezzük az egyre növekvő feszültséget. 

A képkivágás mellett pedig a kameraállás sem utolsó szempont. Egy profilból mutatott arc például rejtélyesebbnek hat, mintha szemből látnánk az illetőt. Ebben a jelenetben például, amikor Norman Bates karakterénél hirtelen profilra váltunk, rögtön úgy érezzük, hogy valami rejtegetnivalója van előttünk, hiszen szó szerint csak a fél arcát mutatja meg nekünk.

Ugyanígy fontosak lehetnek a felső és alsó gépállások, melyekkel különböző hatásokat érhetünk el. Hitchcock a feszültségkeltés mestereként általában a kedélyeket borzolja vele, a szereplők kiszolgáltatottságát például gyakran felső gépállással igyekszik érzékeltetni. Néha pedig egészen magasról mutatja meg nekünk a jelenetet, hogy a nézőt a távoli szemlélő szerepébe helyezze, mellyel bizonyos részletek (pl. a gyilkos kiléte) rejtve maradnak előttünk.

Bőven lehetne még sorolni az ehhez hasonló példákat Hitchcock filmjeiből, de ha mindről szót ejtenék, talán sosem érnék a bejegyzés végére. Ez a fajta vizuális nyelv kíséri végig Hitchcock teljes karrierjét, melyeknek nagy részét aztán más rendezők is átvették, és még a mai filmekben is folyamatosan láthatjuk a nyomait. 

Mindez azonban csak egy kis szelete annak, amitől Hitchcockot a filmtörténelem egyik legfontosabb rendezőjeként tartjuk számon, így ha szeretnél a filmkészítésről, vizuális nyelvről, vágásról, színhasználatról, történetmesélésről és feszültségkeltésről tanulni, tudod, mit kell tenned: nézz minél több Hitchcockot.

Ha pedig valaha filmkészítésre adnád a fejed, mindig jussanak eszedbe Hitchcock szavai:

"Ha jó a film, akár teljesen le is tekerhetjük a hangot, a nézőnek akkor is lesz egy egészen pontos elképzelése arról, mi történik." 


További bejegyzések

Fotózás telefonnal #2
Turbózd fel a kreativitásod
  • Szeretem a Hitchcock filmeket, mindíg azt éreztem, hogy a történetei más nyelven “beszélnek”. Mostani írásodban fényt derítettél a titokra, végre megértettem, hogy amit csodáltam (de nem éreztem rá), az a vizuális nyelv, a képekkel való beszéd. Szívesen olvasom bejegyzéseidet.
    Üdvözlettel: Lovas Albert

  • Hitchcock filmek mai napig nagy kedvenceim! Őt tartom a vizuális történet mesélők között a legnagyobbnak! Ahogy Ő játszik a beállításokkal, fényekkel az fantasztikus! Néma filmként is nagyszerűek lennének az alkotásai! Főleg a Pszicho, ahol a kép, a zenével teljes egységet alkot! Köszönöm az új bejegyzést! Mindig tanulok belőle!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >