Portrék és beállított képek

A portréfotózás népszerű műfaj a fotósok körében, ha pedig pénzt is szeretnél keresni a képeiddel, szinte biztos, hogy előbb-utóbb te is találkozol vele valamilyen formában. Esküvői képek, modellfotózás, családi portrék… akármelyikről is beszélünk, elmondható róluk, hogy nemcsak fotózást, hanem modellvezetést is jelentenek. A fotózott személy ilyenkor arra számít, hogy a fotós majd megmondja neki, mit csináljon, hiszen ő a szakember. Milyen pózban álljon, merre billentse a fejét, hogyan nézzen a kamerába. A fotós pedig teszi is a dolgát. Végigpörgeti az agyában az összes dolgot, amit a fotózásról tanult, felméri a terepet, majd cselekszik. Az effajta igyekezet dícséretes, de nem biztos, hogy a legjobb megközelítése a dolognak. Sem a fotós, sem pedig a fotózott személy részéről.

Ebben a bejegyzésben néhány olyan gondolatot szeretnék megosztani veled, melyek segíthetnek kihozni egy portréfotózásból a maximumot. 

Első a tartalom

Mielőtt még komolyabb magyarázásba fognék, vegyünk szemügyre nehány fotót. Ha megnézed ezt a képet, mit mondanál, mik a hibái? Rossz a kompozíció? Van rajta bármi zavaró?

Igazából semmi baj nincs vele. Ilyen oldalról megközelítve nem nagyon lehet belekötni, sőt, egy kimondottan szép képről van szó. A fotós ügyesen használta a napfényt, a mélységélességet, a színeket, bizonyára meg is van elégedve az eredménnyel. Látszik, hogy ért a fotózáshoz, és a gyakorlatban is tudja alkalmazni a tudását. 

Na és mi van akkor, ha úgy teszem fel a kérdést, hogy mi a különleges a képben? Mi derül ki magáról a személyről? Mit érezhet, vagy mire gondolhat? Akárhogy is nézem, nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni. Nincs benne semmi különleges, és tulajdonképpen akárki szerepelhetne a képen, mert teljesen jellemtelen. Ahogy a kép hibáit keresve nem találtam semmit, úgy az értékeit sem tudom igazán kiemelni. Ez az a szint, ahol sokan megállnak, mert bele sem gondolnak, mi van még ezen túl.

Most nézd meg ezt a fotót. Tedd fel magadnak ugyanazokat a kérdéseket, mint az előző képnél. Mire jutottál?

Azt gondolom, hogy ehhez a képhez nem lehetett volna csak úgy bárki mást a kamera elé állítani, és ugyanezt a hatást elérni. Ez a fotó beszédes, erőteljes és kifejező. Ha a hibáit keresem, érdekes módon eszembe sem jut megemlíteni, hogy nem teljesen éles a kép, mert ez így működik jól. Az első képnél már fognánk a fejünket, ha kicsit is be lenne mozdulva rajta a lány. Ez azért van, mert ennek a fotónak van tartalma, míg az előzőnek nem volt. Azt csak technikai szempontból tudom méltatni (vagy még úgy sem), míg ez annál sokkal több. Megragad egy érzést, ami az adott személyre jellemző. Ez pedig sokkal többet ér egy tűéles, színes fotónál.

Nem mindegy, kit fotózol. Sőt!

Egy jó portré elárul valamit az adott emberről. Átad valamit a jelleméről, a jelenlegi érzelmi állapotáról, megmutat valamit abból, hogy ki ő. A tartalmat és az embert, azon túl is a személyt helyezi előtérbe. Ha csak azokat a dolgokat tartod fejben, amiket a fotózásról tanultál, és közben nem foglalkozol azzal, hogy kit fotózol, sosem fogsz ilyen képet készíteni. A kezdő fotósok gyakran esnek ebbe a hibába, és úgy kezelik a portréalanyukat, mintha csak egy bábu lenne. Nem számít, kit fotóznak, mindig ugyanazzal a gondolkodásmóddal közelítik meg a helyzetet. Az ilyen képek pedig tartalmilag sosem lesznek erősek. 

Ahhoz, hogy ezt elkerüld, meg kell fordítanod a dolgot. Ne te akard az alanyt irányítani, hanem figyeld meg őt és alkalmazkodj hozzá. Ez persze már egy komolyabb gondolkodásmódot igényel, amit nem feltétlenül egyszerű elérni, így ne aggódj, ha elsőre nehéznek tűnik, vagy nem jársz sikerrel. A lényeg, hogy ne feledd, egy portrénak nemcsak vizuálisan, de tartalmilag is megnyerőnek kell lennie. Sőt, mindig a tartalom legyen az első. Először keresd meg, mi az, amit el akarsz mondani a fotóval, és ha már tudod, csak ezután kezdj el a megvalósításban gondolkodni. Ezt úgy tudod megtenni, hogy odafigyelsz az alanyra. Készíts olyan képet, amely kifejezi az ő személyét.

A nehéz helyzetekről

Mindezt persze könnyebb mondani, mint csinálni. Vannak olyan helyzetek, melyekkel nehéz megbírkózni. Lehet, hogy olyasvalakit fotózol, akit hiába próbálsz megfejteni, ő csak megszeppenve áll előtted és várja az utasításaidat. De az is lehet, hogy maga a helyzet nem teszi lehetővé, hogy túlságosan elmélyedjetek a fotózásban. Mit lehet ilyenkor tenni?

A legjobb megoldás az lehet, ha fittyet hányva mindenre, lesz, ami lesz alapon egyszerűen elkezdesz kattingatni. Ha az alany nem hajlandó megnyílni, annyi baj legyen. Akkor ez látszik majd a fotókon is. Valami külső tényező nehezíti a fotózást? Nem baj, te akkor is fotózz. Lehet, hogy a végén egy darab jó képed sem lesz, de ez még mindig jobb, mintha meg sem próbáltad volna. Nem lehet mindig valami jót alkotni, ezzel a világ legjobb fotósai is így vannak. Ha azonban minden nehézség ellenére  készítesz néhány képet, akár még valami jó is kisülhet belőle. Lehet, hogy épp a nehézségekből adódik majd az a plusz, amitől különleges lesz a kép. 

Tökéletes példa erre ez a fotó. Jerry Schatzberg készítette Bob Dylan-ről '66-ban, a Blonde on Blonde megjelenése előtt. A kép aztán az album borítója lett, így mára már kultikus darabnak mondható.

A fotózás azonban cseppet sem ment könnyen. Mivel nagyon hideg, szeles idő volt aznap, Dylan sem igazán tette oda magát, csak zsebredugott kézzel, morcos tekintettel állt a kamera előtt, és a fotóst is rendesen rázta a hideg. Szó szerint. A nehézségek ellenére azért csináltak néhány képet, így született meg többek közt a fenti fotó is. Azóta mindenféle elméletek születtek azzal kapcsolatban, hogy vajon miért lehet ilyen életlen a kép. Bob Dylan személyéhez mindig is hozzátartozott egyfajta misztikum és megfoghatatlanság, illetve akkoriban a drogos elmeállapot is állandó jellemzője volt, így kimondottan jól passzolt hozzá ez az ábrázolásmód. Különféle magyarázatokkal álltak elő az emberek, amivel igyekeztek rávilágítani, miért erős tartalmilag ez a kép, holott az igazság csupán annyi, hogy baromi hideg volt. 

Ebből is látszik, hogy néha a legjobb, ha egyszerűen elkészíted a képet. Akkor is, ha ez nehéz, és nem gondolod, hogy bármi jó kisülhet belőle. Az eredmény lehet, hogy még téged is meglep majd.

Próbálj lazítani

Abban az esetben, ha nehéz alannyal van dolgod, aki kényelmetlenül érzi magát a kamera előtt, valahogy el kell érned, hogy ellazuljon. Ha el tud lazulni, önmagát fogja adni. Még ha nem is teljesen, de legalább megmutat magából valamit, amibe kapaszkodhatsz. Lesz valami, ami a képek tartalma lehet, életet vihet beléjük, vagy kölcsönözhet nekik egyfajta egyediséget. 

Ezt nagyon egyszerű dolgokkal is el tudod érni, nem kell semmi komolyra gondolnod. Csak hogy Dylan-nél maradjunk, ezen a fotózáson például Jerry (aki a korábbi képet is készítette) annyit tett, hogy előásott néhány véletlenszerű tárgyat a raktárból, és odaadta neki, hogy kezdjen velük, amit akar. Képek, szobrok, egy kulcskarika, egy óriási öngyújtó, mindenféle kacatok. Dylan elkezdett szórakozni velük, és innentől kezdve mindketten kimondottan jól érezték magukat. Jerry úgy fogalmazott, hogy "egy álom volt őt fotózni". 

Egy ilyen apróság elég lehet ahhoz, hogy el tudjatok lazulni, ez pedig  rögtön életet visz majd a képekbe. Ha feszültnek érzed a helyzetet, próbáld meg valamivel oldani a hangulatot. Sokszor már az is elég, ha egyszerűen elkezdesz valami teljesen másról beszélni, aminek semmi köze sincs ahhoz, amit épp csináltok. Amint meglátsz valamit az alanyban, ami jó téma lehet, kezdj el fotózni.

A beállított kép előnyei

Mielőtt még lezárnám ezt a témát, fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem mindig kell kerülnünk az előre beállított képeket. Rengeteg olyan lehetőség rejlik bennük, amit máshogy nem érhetünk el. A beállított képek akkor nem szoktak jól működni, ha megpróbáljuk őket természetesnek eladni. Ha azonban felvállaljuk, hogy ez nem spontán, hanem egy előre megtervezett kép, kihasználhatjuk ennek az előnyeit. Kihozhatunk belőle valami olyat, amelyet csak egy bállított képen tehetünk meg.

Ilyen például ez a fotó, ami Neil Young On The Beach c. lemezéhez készült (hopp, megint egy albumborító). Jól látható, hogy nagy gonddal lett összeválogatva és elhelyezve a kép minden eleme, amit ha jobban megvizsgálunk, egészen szürreálisnak hat az élmény. 

És ha már szürreális, nem hagyhatom ki ezt a fotót sem.

Philippe Halsman készítette a képet Salvador Dali-ról és 26 próbálkozásba telt, mire meglett a tökéletes kompozíció. Ha olyan fotóalanyod van, mint Dali, bizony lehet, hogy valami igazán őrült dologgal kell előállnod, hogy kellően kifejezd a személyiségét egyetlen fotóval. Dali ötlete persze ennél is eszelősebb volt, ő ugyanis egy kacsát akart dinamittal felrobbantani. Philippe elmagyarázta neki, hogy ezért mindketten börtönbe mennének, és azt javasolta, hogy inkább három macskát és némi vizet dobjanak a levegőbe, amibe aztán Dali is beleegyezett. Az eredmény minden kétséget kizáróan páratlan lett, és ezt bizony csak kőkemény tervezéssel lehetett elérni.

Még egy érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy Philippe Halsman gyakran fotózott embereket ugrás közben, mert szerinte ekkor megmutatkozott a valódi énjük. Mindenki az ugrásra koncentrált, így egy pillanatra lehullott róluk az álarc. Ez pedig szépen visszakanyarodik ahhoz, amit korábban is mondtam: egy jó portré megmutat valamit az ember valódi személyéből.

Te szoktál portrékat fotózni? Esetleg van olyan képed, amire büszke vagy? Oszd meg velem a fórumon, és ha elég jó, talán még a következő válogatásba is bekerülhet. Persze bármi mást is megoszthatsz velem, nem csak portrét. Mindig kíváncsi vagyok, milyen képeket csináltok. 

Jó fotózást!