december 7

0 hozzászólás

Ti küldtétek #2

Mivel az első válogatás egyértelműen pozitív fogadtatásban részesült, most folytatom a ti képeitekből álló összeállítást. Ha küldtél be képet, de most nem látod itt a bejegyzésben, ne aggódj, lehet, hogy a következőben már benne lesz. Úgy szeretném az ilyen posztokat csinálni, hogy egyszerre csak néhány képet nézzünk meg, ne kapásból 20-at 30-at. Így mindegyikre kellő figyelmet fordíthatunk, és nem fogunk gyorsan átgörgetni egyik felett sem. Éppen ezért sok fotó van még a tarsolyomban, melyeket egy következő bejegyzésre tartogatok. Addig is ne feledd, hogy bármikor tudsz képet küldeni ezen az oldalon, a beküldött fotód pedig akár már a következő válogatásban szerepelhet. Persze csak akkor, ha elég jó hozzá. 🙂

Nézzük, ezúttal milyen képekre esett a választás.

Smid Viktória

Kezdjük  rögtön az egyik kedvencemmel. Egy nagyon szép makró fotó ez, ami amellett, hogy szuperül emeli ki a témáját a kis mélységélességgel, a helyes színhasználatot is remekül példázza. A színekről szóló bejegyzésemben említettem, hogy jobb kevesebb színt használni a képen, mint sokat. Két szín már bőven elegendő lehet, ha azok szép összhangban vannak egymással. Ez a fotó pontosan ezt teszi, mindössze zöld és piros színekből áll, amik komplementer színpárként tökéletes harmóniában vannak egmással. Így ha a helyes színhasználathoz, kis mélységélességhez, vagy makró fotóhoz szeretnék egy jó példát felmutatni, ez a kép bármelyikhez kitűnő választás lenne.   

Kaposi Judit

Ami a legjobban tetszik ezen a képen, hogy a témája ellenére is képes volt egy egészen élettel teli fotóvá válni. Ebben egyrészt a rom mögött elterülő égbolt, másrészt pedig az alsó gépállás játszik nagy szerepet. Továbbá a fekete-fehér stílus is jó választás volt, mert sokkal jobban megmutatkozik általa az égbolt és a romos szikla természete, kontrasztjai. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg eleve nem voltak túl érdekesek a színek, így bölcsebb volt egyszerűen elhagyni azokat. Ügyesen ismerte fel a fotós, hogyan lehet kihozni egy egyszerű témából a maximumot, és olyan hangulatot kölcsönözni neki, amit a valóságban nem biztos, hogy megláttunk volna.

Jaszter Vivien

Ezt a fotót is gondolkodás nélkül sorolnám az eddigi kedvenceim közé. Habár alap esetben azt mondanám, hogy kerüljük a képbe belógó, hatalmas, homályos foltokat, itt valamiért mégis megtetszett ez a beállítás. Egy egészen kreatív, szokatlan megközelítés, ami jó példa lehet arra, hogyan szegjük meg a szabályokat. A hold pedig eleve egy olyan téma, ami magában hordoz némi álmodozást, misztikumot, valóságtól való elrugaszkodást, így egészen jó az összhang a téma és a megvalósítás között. Egy meglepően bátor fotó ez, ami úgy ragadta meg a figyelmem és a fatnáziám, hogy afölött nem tudtam szó nélkül átsiklani. 

Kecsmár Dorottya

Az első fotóhoz hasonlóan itt is a kis mélységélesség és az egyszerű színvilág az, amit érdemes megemlíteni. Habár egy halom egyforma virágot látunk a képen, a kis élességtartománnyal mégis sikerül egyetlen virágra összpontosítani a figyelmet. Sőt, ezzel még egy egyértelmű kompozíció is kialakul a képen, ami nagy mélységélességgel fotózva már nem feltétlenül lenne meg. A színpaletta pedig itt is leírható mindössze két színnel, aminek köszönhetően egy egyszerű, letisztult és szép képet kapunk, amit könnyen lehet jó érzéssel nézegetni.

Kamocsai Ági

Ahhoz, hogy egy fotó jól működjön, néha elég csupán egy kedvező szögből érkező fényforrás. Ennél a képnél is ezt láthatjuk, amint a fény olyan szépen világítja meg ezt az öreg, pókhálós varrógépet, hogy az menten egy gyönyörű képpé formálódik általa. Szépen rajzolódik ki a gép rozsdás, poros felszíne, és közben árad belőle az öregség, az elhagyatottság érzése, az idő múlása. Egy nyugodt, de beszédes fotó ez, aminek nem csak a fény, de a fekete-fehér képi világ is fontos elemét képezi.

Györök Henrietta

Íme még egy fotó, aminek az egyszerűségében rejlik a szépsége. Egyértelmű, mi a kép témája, nincsenek rajta zavaró elemek, a színek szerények és ízlésesek maradnak, a kompozíció pedig remek példája annak, hogyan használhatjuk jól a harmadolást. Nem akar túl sokat mondani, mert nem is kell neki. Megmarad a maga egyszerűségében, és ez éppen elég ahhoz, hogy egy békés, nyugalmat sugárzó képként állja meg a helyét. Jól mutatja, hogy az egyszerű korántsem jelent egyet az unalmassal.

Nyiri Vivien

A sok belógó elemével talán kissé kuszának és zavarosnak lehetne mondani ezt a képet, azonban én mégsem ezt érzem rajta. Itt ismét a kis mélységélességből húz hasznot a fotós, amivel egy csapásra rendet teremt a káoszban és a középső levelekre helyezi a hangsúlyt. Sőt mi több, arra az egyetlen kis vízcseppre a kép közepén, ami amilyen pici, olyan sokat dob a képen. Továbbá a fény, illetve színvilág sem utolsó szempont, hiszen a szürke, közömbös háttér gyönyörűen emeli ki a levelek sötétzöld színét, ezzel egy sajátos hangulatot kölcsönözve a fotónak. 

Te mit gondolsz ezekről a képekről? Tetszenek? Esetleg tanultál belőlük valami újat? Remélem, sokáig tudom még folytatni ezt a sorozatot, mert nagyon élvezem, hogy veletek is megoszthatom néhány sorban, mit gondolok a képeitekről. Éppen ezért arra kérlek titeket, hogy továbbra is küldjetek nekem fotókat, ahogy azt eddig is tettétek. Tudjátok hol, itt ni. Kíváncsian várom, ezúttal mit kapok tőletek.

Azoknak pedig, akik eddig is lelkesen küldték a képeiket, köszönöm, hogy ilyen pozitívan és érdeklődően állnak hozzá a dologhoz. Aki pedig még néhány kedves szóval is támogatott,  annak pláne nagyon hálás vagyok! 

Jót fotózást!


További bejegyzések

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>