Ti küldtétek #1

Az eddigi bejegyzéseim végén mindig igyekeztem felhívni rá a figyelmet, hogy ti is tudtok nekem saját fotókat küldeni. Szerencsére voltak is sokan, akik küldtek nekem képeket, aminek mindig nagyon örültem. Egyrészt azért kértelek erre titeket, mert nagyon kíváncsi voltam, ti milyen képeket csináltok. Másrészt pedig azért, mert arra gondoltam, hogy ezekkel a képekkel is lehetne kezdeni valamit. Azt találtam ki, hogy bizonyos időközönként megosztom itt az oldalon néhány kedvenc fotómat egy bejegyzés formájában, alatta pedig le is írom pár szóban, miért arra a képre esett a választás. Ez a fotósoknak már eleve jó lehet, hiszen egy kicsit nagyobb közönség elé is eljut a munkájuk. Másrészt viszont azért nagyon jó, mert ebből is sokat tanulhatunk, és akár inspirálóan is hathatunk egymásra.

Ebben a bejegyzésben tehát csak a ti képeitek szerepelnek majd, azok, amik nekem valamiért tetszettek. Lesz még több is, de nem akartam kapásból ellőni az összes jó képet. Aztán hogy milyen sűrűn tudok új képeket megosztani, természetesen tőletek is függ. Minél több képet kapok, annál hamarabb jöhet a következő adag. Remélem, tetszik a kezdeményezés, és talán az is kedvet kap hozzá, hogy beküldjön egy fotót, aki eddig ezt nem tette meg. 

Akkor hát íme a fotók!

Ezen a képen azonnal megakadt a szemem, amikor a beküldött fotókat lapozgattam. Szokatlan, jópofa, és kicsit absztrakt. Nagyon ötletes, ahogy a középső vonal pont "kettészeli" az almát, a fekete-fehér háttér pedig kimondottan jól mutat a képen. Egy végtelenül egyszerű fotó ez, mégis meglepően jól működik. Arra mindképp jó példa, hogy bármilyen egyszerű dolgot választhatunk témának, ha képesek vagyunk kellőképp érdekes módon fotózni azt. Nem kell más hozzá, csak egy jó ötlet!

Egy újabb remek példa arra, hogy nem kell mindig érdekes téma ahhoz, hogy jó képet készítsünk. Ha jól emlékszem, azután kaptam ezt a fotót, hogy a fekete-fehér színhasználatról írtam. És nem is véletlen, hiszen amiről az a bejegyzés szól, azt pontosan szemlélteti ez a kép is. Színesben valószínűleg nem lenne túl mutatós, fekete-fehérben viszont egy olyan szép kontraszt  és dinamika van a fehér és sötét részek között, hogy egyszerűen jó ránézni. Ebben persze a fény is nagy szerepet játszik, amire nagyon jól ráérzett a fotós. Nekem még valahogy a füves-gazos körítés is sokat dob a képen. Nagyon szuper, imádom!

Nagyon sok tájképet kaptam tőletek, van köztük néhány igazán jó, de azok közül is ez az egyik kedvencem. Ami nagyon tetszik benne, hogy mennyire kiegyensúlyozott a kompozíció. Látunk egy vízszintes vonalat, rajta két témát: egy fa és egy épület. Az egyik a bal, a másik a jobb oldalon. Egyrészt van benne egy ellentét, mint természetes, illetve emberi alkotás. Másrészt viszont a kiegyensúlyozott kopmozíció miatt azt is láthatjuk, hogy ez a két ellentétes dolog milyen jól megvan egymás mellett. Emellett a színek is említésre méltóak (tulajdonképpen csak sárga és kék színek vannak a képen), illetve a fényt is egy jó pillanatban sikerült elkapni, egész laposan fekszik már a nap, ami szintén hozzáad az élményhez.

Most pedig jöjjön egy emberábrázolás, és ezzel együtt a legmozgalmasabb fotónk. Nem emlékszem már, ez a kép mikor érkezett, azt viszont tudom, hogy írtam már arról, milyen jót tehet néha egy képnek, ha hagyjuk szándékosan elmosódni azt, ahelyett, hogy megfagyasztanánk a pillanatot. Ez a kép pontosan ezt teszi. Azzal, hogy így el van mosva az egész, érzem rajta én is a lendületet, a pörgést, a sebességet, akárcsak a képen szereplő kisfiú. Közben pedig olyan erővel jön át az öröme a fotón, hogy kicsit még rám is ragad belőle valami, amikor ránézek. Nagyon magával ragadó fotó, aminek nem csak a lendületet, de az érzelmet is sikerül maradéktalanul átadnia.

Ez talán a kedvenc képem az összes közül! Amikor először megláttam, azonnal egy név jutott az eszembe: Franco Fontana. Ő ugyanis nagyon hasonló tájképeket csinál, a kompozíció általában nagyon egyszerű, a kép szinte már a minimál kategóriába esik, a színek pedig nagyon telítettek. Pont úgy, mint ezen a képen. A különbség talán csak annyi, hogy Fontana képei alapvetően világosabb színeket használnak, míg ez a fotó ennél jóval sötétebb, komorabb hangulatú. De nekem talán épp emiatt tetszik annyira. Imádom, hogy ennyire sötétkék színe van az égnek, de mégis milyen élénkzöld alatta a fű. Az, hogy ekkora mélysége van a színeknek, rengeteget dob a fotó hangulatán. A kompozíció pedig épp olyan egyszerű, amilyennek lennie kell, pont két részre van osztva a fotó középen egy vízszintes vonallal. Közben pedig egy szál villanyoszlop ácsorog a kép szélén, amibe akár bele is lehetne kötni, hogy túlságosan szélre került, jobb lett volna mondjuk egy harmadolóvonalra komponálni, hiszen úgy szokás. Én viszont azt gondolom, hogy ez így jó, ahogy van. Ez egy szokatlan, különös kép, az ilyennek pedig semmilyen szabályt nem kell követnie. Simán elnézem neki, hogy ennyire szélre került a villanyoszlop. Sőt, még tetszik is! Ha pedig a világ egyik legjobb fotósa ugrik be először, amikor a képre nézek, azt hiszem, ez már önmagában sokat elárul.

Ez megint egy olyan kép, ami egyszerű, mégis nagyszerű. Nincsenek rajta színek, nincsenek szereplők, nincs konkrét témája, nincs semmi, csak négyzetek és vonalak. Azok viszont olyan ötletesen lettek elhelyezve rajta, hogy nem is kell rá más. Középen egy függőleges vonallal egyértelműen két részre lehetne osztani a képet, amit ha így nézünk, még egészen beszédes is lehet, hogy az egyik oldala zárt, míg a másik nyitott. Remek példa ez a kétdimenziós, fekete-fehér, absztrakt képekre.

Nem tudom, hogy szemfülesség, szerencse, vagy esetleg mindkettő kellett ahhoz, hogy ezt a pillanatot így sikerüljön elkapni, de mindenesetre sikerült. És milyen jó, hogy így lett! A legnagyobb erőségge ennek a fotónak egyértelműen az elkapott pillanat, ami a valóságban olyan gyorsan történne meg, hogy nem lenne lehetőségünk így megcsodálni azt. Emelett pedig szépen van egy előtere (stég), középtere (víz) és háttere (hajók) is a fotónak, amivel máris kap az egész egy bizonyos térmélységet. A madár pedig épp ebbe az irányba repül, így ez a kettő remekül működik együtt. Szuper kép!

Zárásként jöjjön még egy állatos. Azt hiszem, elég egyértelmű, miben rejlik ennek a képnek az erőssége. Biztosan te is érzed. De ha nem, elmondom. A szemszög. Hányszor látunk ilyen szögből szarvasbogarat? Hát, én még nem láttam. Éppen ezért eddig nem is annyira féltem tőlük. De most már lehet, hogy fogok. Azzal, hogy ennyire alulról lett fotózva, órásinak és félelmetesnek tűnik, valóságos szörnyeteggé válik és rendesen fenyegetve érzem magam, amikor ránézek. Először arra gondoltam, milyen kár, hogy a szarvai már nem élesek. De aztán rájöttem, hogy talán még jobban is működik így a fotó, mert olyan érzés, mintha az már egészen az arcomba lógna. Szóval egy egészen hátborzongatóan jó kép ez, ami remekül szemlélteti, mennyit számíthat egy fotónál, ha kicsit vátoztatunk a szemszögön.

Nos, te mit gondolsz ezekről a képekről? Tudtál belőlük valamit tanulni? Melyik tetszik a leginkább? Esetleg itt van valamelyik képed? Nagyon örülnék neki, ha kommentben megosztanátok velem a gondolataitokat. Akár a képekkel, akár magával a kezdeményezéssel kapcsolatban, mit gondoltok róla. Ha szépen beindul ez a dolog, szeretnék majd egy galériát is nyitni ezeknek a képeknek, ahol az összeset egy helyre tudjuk gyűjteni. 

Ha tetszett az összeállítás, hamarosan jelentkezem új képekkel. Addig is tudjátok, mi a dolgotok. Küldjetek még jó sokat ITT! Hátha a következő válogatásba már a te képed is bekerül. 🙂

Jó fotózást!