október 12

7 hozzászólás

Színhasználat a fotózásban

Gyakori vita lehet fotósok között, hogy fekete-fehérben vagy színesben érdemes-e inkább fotózni. Én azt gondolom, nincs helyes válasz a kérdésre. Helyzettől függ ugyanis, hogy mikor érdemes színeket használnunk, illetve maga a stílus sem utolsó szempont, amit képviselni szeretnénk.

Egy valami viszont biztos. Bármelyiket is választod, minden esetben igaz, hogy tudatosan kell a színeket, illetve azok hiányát használnod. Minél több dolgot teszel tudatosan a fotózás során, annál jobb fotós válik belőled. Ebbe pedig a színhasználat is beletartozik. Érdemes lehet erre odafigyelni, ugyanis nagyon sok lehetőség rejlik a színekben.

A színvilág könnyen feldobhat vagy tönkretehet egy fotót. A fekete-fehér képek sokkal inkább a fényekre koncentrálnak, leegyszerűsítik a képet, ami sok esetben bölcs döntés lehet. De az is könnyen előfordulhat, hogy ha elvesszük a színeket a képről, azzal a varázsa is eltűnik és egy lapos, unalmas fotó lesz az eredmény. Amennyiben úgy döntünk, hogy színesben fotózunk, nagyon fontos, hogy ezen felül figyeljünk oda arra is, pontosan milyen színek szerepelnek a képen. Nem minden szín néz ki ugyanis jól egymással, illetve a „kevesebb több” szabály itt is nagyon szembetűnően érvényesül. Általában nem tanácsos túl sok dolgot préselni egy képbe, ez alól pedig a színek sem képeznek kivételt. Amire törekedned kell, hogy minél kevesebb színből álljon a fotó, és ez a néhány szín jól működjön egymással.

Összhang és egyensúly

Ha megnézel egy színkereket, az egyértelműen elárulja, milyen színek mutatnak jól együtt. Több szempont alapján is vizsgálhatod ezt, attól függően, hány színt használsz a fotódon. Ha például mindössze két szín dominál a képeden, a legjobb az lehet, ha ezek a színkeréken egymással szemben helyezkednek el. Ezek az úgynevezett komplementer, vagyis kiegészítő színpárok, amik - ahogy a nevük is mutatja - remekül egészítik ki egymást. Ha már három színnel dolgozol, elhelyezkedhetnek ezek közvetlenül egymás mellett, vagy akár egy háromszöget formálva. Több ilyen séma is van, amit érdemes lehet alkalmazni, ezeket az alábbi ábra remekül szemlélteti.

A cél mindig az összhang legyen. Ne használj túl sok színt egyszerre, és ügyelj rá, hogy ezek jól működjenek egymással. Használd a fenti képet támpontként és nézd meg, tudod-e valamelyik megoldást érvényesíteni a fotódon. Amennyiben képes vagy erre, az eredmény egy nagyon szép, kiegyensúlyozott, magával ragadó kép lesz. Egyszerűen jó érzés lesz ránézni.

Dramaturgia

Az összhang és kiegyensúlyozottság nem az egyetlen dolog, amit a színekkel elérhetünk. Sokszor társítunk a színekhez bizonyos érzelmeket, hangulati állapotokat. Ezt kihasználva pedig befolyásolhatjuk a befogadóra gyakorolt hatást, illetve megadhatjuk az alapvető hangulatot. Ilyenkor jó döntés lehet, ha megpróbálod mindössze egy színre redukálni a képet. Ha egyetlen szín dominál a fotón, az már egyértelműen képvisel egy bizonyos érzelmi világot.

Íme néhány példa arra, melyik szín mit jelenthet:

piros – szenvedély, erőszak, düh, elegancia, veszély, szerelem

narancssárga – melegség, boldogság, lelkesedés

sárga – remény, vidámság, önfeledség, fiatalság

zöld – nyugalom, természetesség, korruptság, ridegség

kék – hidegség, szomorúság, higgadtság, elszigeteltség, melankólia

lila – spiritualitás, misztikum, fantázia, erotika

Ez persze csak néhány példa, ahogy én látom őket, így nem biztos, hogy mindeki egyetért velük. A lényeg csupán annyi, hogy a színeknek van egyfajta dramaturgiai szerepe. Nem véletlen, hogy a filmekben olyan nagy hangsúlyt fektetnek az utómunka során a színezésre. De már a kellékek, ruhák és díszlet összeállításában is a szín az egyik legfontosabb tényező. Mindez pedig azért van, mert a színekkel mesélni lehet, jelentésük van és érzelmek köthetők hozzájuk.

Ha már szóba hoztam a filmeket,  példaként most fotók helyett néhány filmkockát mutatok, mert itt sokkal érzékletesebben kijön a színek szerepe. De ugyanilyen hatásosan lehet ezt alkalmazni a fotózásban is.

Figyelem irányítása színekkel

A figyelem irányításáról már sokat beszéltem, hiszen ez egy nagyon fontos pontja a fotózásnak. Ha van egy konkrét témánk a képen, minden esetben azt szeretnénk, hogy a figyelem erre irányuljon. Fotósként az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a befogadó számára egyértelmű legyen, hova kell néznie. Nem akarjuk, hogy kicsit is zavarban legyen, amikor ránéz a képre, ezért adnunk kell némi támpontot, amivel a figyelmét irányíthatjuk. Ennek egy nagyon egyszerű és hatásos módja, ha a színeket használva emeljük ki a témánkat a környezetéből. Ha a témádnak teljesen eltérő színe van, mint a kép többi részének, határozottan kiugrik majd a közegből és könnyen a figyelem középpontjává válik.

Szólhat minden a színekről

Ha az eddig leírtakat tudod a gyakorlatban is alkalmazni, az azárt lesz nagyon hasznos a számodra, mert akkor is készíthetsz remek képeket, ha épp nem találsz érdekes témát magad körül. Ha igazán jól használod a színeket, szólhat az egész kép erről. Nem feltétlenül kell egy egyértelmű téma a fotóhoz. Lehet a témád maga a szín. Ezzel a hozzáállással máris egy újabb nézőpontot kaptál, amivel még könnyebben megtalálod majd azokat a képkockákat, amiket érdemes lehet megörökíteni.

Példaként nézd meg ezt a képem, ami egy egyszerű házfal, előtte egy fémkapuval. Így leírva egyáltalán nem tűnik érdekesnek a dolog, de mivel úgy éreztem, jól működnek egymással a színek, máris vettem a fáradtságot, hogy csináljak róla egy képet. Szerintem az eredmény egy egészen szembetűnő fotó lett, amit teljes egészében a színeknek köszönhetek.

Te mennyire foglalkoztál eddig a színekkel fotózás során? Volt már, hogy nagy hangsúlyt fektettél rá? Van olyan képed, ami úgy érzed, a színek miatt működik igazán jól? Ha igen, küldd el nekem ezen az oldalon, szívesen megnézem. Ha pedig nem fotóztál még ilyen szemmel, most adj neki egy esélyt. Hidd el, megéri!

Jó fotózást!


További bejegyzések

  • Köszönöm!Kezdő fotósként nagyon sokat fogok meríteni a blogokból.

  • Örülök, hogy új lehetőségeket próbálhatok ki, az általad megadott témákkal, nézőpontokkal a fotózásban. Köszönöm!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >